A NovaTox megbízásából lefolytatott őszi sajtókampányunk keretében mind a lakosság, mind az agrárcégek figyelmét felhívtuk arra, hogy miért szükséges és miképpen érdemes felkészülni a patkányinvázió elkerülésére. A munkánk eredményességét igazolja, hogy a megjelent sajtóanyagokat több száz közösségi médiás megosztás kísérte.
Bár tagadhatatlanul szeretünk komplex megoldásokban gondolkodni, alapos kutatómunkát végezni, stratégiát – vagy legalább taktikai tervet – készíteni, üzenetrendszert építeni, vizuális és nyelvi arculatot kialakítani, erre nincs mindig alkalmunk. A projektegyüttműködéseink során elsősorban arra törekszünk, hogy gyors, hatékony és releváns eredményeket szállítsunk. Nem volt ez másképp a görényes rágcsálóirtásra szakosodott cég, a NovaTox megbízásából lemenedzselt sajtókampányunk esetén sem.
A munkánk fő szempontjai: hírérték, szegmentálás, komplex témafeldolgozás
Az együttműködés első fázisában a lehető legtöbb hasznos információt gyűjtöttük össze. Alaposan utánajártunk a patkányok jelentette veszélynek mind lakossági, mind mezőgazdasági, állattenyésztési, és így közvetetten élelmiszeripari tekintetben. Szemrevételeztük, milyen védekezési módszerek akadnak, melyik mennyire hatásos, mennyire veszélyes, ill. milyen tipikus rossz gyakorlatok vannak jelen a köztudatban. Megvizsgáltuk, mit ronthatnak el azok, akikhez a patkányok beveszik magukat, a patkányinváziókat övező közkeletű tévhiteket is sorra vettük. Felkérésünkre a Nébih mint szakértő tájékoztató fél is részt vett a komplex rálátásunk árnyalásában.
A bőséges adathalmazból kiszelektáltuk, hogy a két fő célcsoport – a lakosság és az agrárszektor – képviselői számára melyek a legfontosabb, legrelevánsabb információk. Ezeket csokorba gyűjtöttük, rájuk alapozva tematikus anyagokat készítettünk, amelyeket sajtókapcsolatainknak köszönhetően eljuttattunk a változatos felületeknél dolgozó szakértők számára, akik haszosították a munkájukhoz. A lakosság eléréséhez – többek között – olyan felületeken foglalkoztak a témánkkal, mint az origo.hu és a bcoolmagazin.hu, a mezőgazdasági szereplőinek megszólításához pedig megjelenéseket generáltunk az agrarszektor.hu és a hellovidek.hu tematikus hírportálokon. A Trend FM, a Bonum TV és néhány vidéki rádió pedig interjút készített a témában.
„Az integrált megközelítésű PR kommunikációs tevékenységeink mellett szeretünk olyan projektekkel foglalkozni, amelyek szakmailag változatosságot, különleges kihívást jelentenek” – fogalmazta meg Szuchy Brigi alapítónk a kampány kapcsán. – „Ilyenkor a rutinmegoldásainkat tudjuk ötvözni a kreatív gondolkodásunkkal, mérni tudjuk a csapatmunkánk és szakértelmünk fejlődését, ráadásul ezzel mind az ügyfelünknek, mind magunknak pénzt csinálunk. Kell ennél több, hogy sikeresnek nevezzünk egy kampányt?”
2020.12.12.