Sikeres PR kommunikációs kampányt zártunk a Tulipán Csoporttal
Header white line

X

Sikeres PR kommunikációs kampányt zártunk a Tulipán Csoporttal

Sikeres PR kommunikációs kampányt zártunk a Tulipán Csoporttal

Van úgy, hogy nem tudjuk egyik napról a másikra belevetni magunkat a munkába, a márka érdeke a türelem, a megfelelő kontextus kialakítása és az alapos előkészületek – ilyen volt a Tulipán Csoporttal közös kampányunk. Ezúttal a PR kommunikációs kampányösszegzésünkben rámutatunk, hogyan gondolkodik a PR- és marketingszakértő csapatunk egy márka sikeréről, amikor hatványozódnak a kommunikációs zaj jelentette kihívások.

 

Kalandos, kihívásokban bővelkedő kampány kerekedett az óvodás korú gyermekek számára készülő mesekönyvsorozat, a Tulipán Csoporttal közös PR kommunikációs projektünkből. Még 2020-ban egyeztünk meg az együttműködésben, nagyjából Dúró Dóra mesekönyvdarálásával egy időben.

 

Az akkori döntésünkre Szuchy Brigitta, alapítónk így emlékszik vissza: „Szakmailag teljes volt köztünk az egyetértés, hogy ameddig a közbeszéd nem lép túl a 10 millió meseszakértő országa korszakán, addig nem indítjuk el a kampányt. Ennek több oka is volt. Egyrészt nem akartuk, hogy a Tulipán Csoport, mint kifejezetten az óvodás kori kihívásokra válaszalternatívákat nyújtó mesekönyvsorozat megítélése keveredjen a sajnos kétes hírnevűvé váló Meseország mindenkiért című kötettel. Másik érvünk a halasztás mellett az volt, hogy a téma kapcsán megannyi szakértő – és szakértő látszatot keltő – sajtómegjelenés, interjú, értekezés és összefoglaló jelent meg a teljes médiapiacon, a kapcsolódó témaink is sorra kerültek, az érdeklődők kíváncsisága is kifulladt. Harmadrészt pedig a Tulipán Csoport mesekönyvsorozat sajátságából eredt: az óvodai beszoktatáshoz praktikus történetek szezonalitása lejárt.”

 

A közös döntést követően 2021-ben indítottuk el a kampányunkat, akkorra neutrális befogadói közegben tudtuk sikerre vinni a PR kommunikációs kampányunkat.

 

 

Alaposság, körültekintés és személyes kapcsolatok állnak a 13 három sajtómegjelenés mögött

 

A Meseország mindenkét övező, sokszor méltatlan, de néha kifejezetten mély, részletes és szakmai cikkeket folyamatosan olvastuk, követtük a megjelenő híreket. Mielőtt belevágtunk volna 2021 év elején a kampányba, a csapatunk szövegírója szakirodalmat (mesepszichológiai szakkönyveket) olvasott, a kapcsolataink fejlesztéséért felelős tagunk pedig gyermekpszichológust és óvodapedagógust keresett fel, hogy saját szakmai szempontjaikat osszák meg velünk. Ennek a körültekintő felkészülésnek, anyaggyűjtésnek eredményeképp a kommunikációs kampányt két hullámra osztottuk, amikor a sajtó felé kommunikáltunk.

 

A munkánknak köszönhetően alapos, átfogó cikkek születtek a témában, amelyekben a megfelelő mesék kiválasztásáról, az óvodáskori kihívásokról és a funkcionális meseolvasásról számoltunk be a média képviselőinek. A munkánk befejeztével 13 sajtómegjelenést generáltunk, amelyek között olyan felületek szerepeltek, mint a Családi Lap, a Blikk vagy a Fanny magazin.

 

„Az első perctől csapatban dolgoztunk, ezért is tudtuk sikerre vinni a kampányt. Volt felelőse az alapos háttéranyag-gyűjtésnek, a szakértői kapcsolatok kiépítésének és a sajtókommunikációs feladatoknak” – hangsúlyozza Szuchy Brigitta a PR kommunikációs kampányhoz kapcsolódóan.

2021.06.09.

Vissza a főoldalra

További olvasnivalók:

Komplex PR-projekttel értünk el sikereket építőipari digitalizáció témakörben

Komplex PR-projekttel értünk el sikereket építőipari digitalizáció témakörben

Elolvasom

5 Dudás is elfér PR kommunikációs megbízóink között!

5 Dudás is elfér PR kommunikációs megbízóink között!

Elolvasom

Integrált PR kommunikációs kampányon vagyunk túl Kántorral!

Integrált PR kommunikációs kampányon vagyunk túl Kántorral!

Elolvasom

Ügynökségünk látja el Pál Péter énekes menedzseri tevékenységét

Ügynökségünk látja el Pál Péter énekes menedzseri tevékenységét

Elolvasom

Újhullámos toborzásról szólt a 2020-as évünk vége

Újhullámos toborzásról szólt a 2020-as évünk vége

Elolvasom

Patkányveszélyről másképp: eredményes sajtókampányt zártunk le

Patkányveszélyről másképp: eredményes sajtókampányt zártunk le

Elolvasom

Kollégánk novellája megjelent a Népszavában!

Kollégánk novellája megjelent a Népszavában!

Elolvasom

Podcast: Szuchy Brigitta alapítónk többek között a PR kommunikációról beszélt

Podcast: Szuchy Brigitta alapítónk többek között a PR kommunikációról beszélt

Elolvasom

Taroltak a beszámolóink az új Prince of Persia VR szabadulószoba játékról

Taroltak a beszámolóink az új Prince of Persia VR szabadulószoba játékról

Elolvasom

A Menedzsment Fórum is ajánlja a kommunikációt segítő tanulmányunkat

A Menedzsment Fórum is ajánlja a kommunikációt segítő tanulmányunkat

Elolvasom

Letölthető tanulmánnyal segítünk a kommunikációs aktivitásaid fejlesztésében

Letölthető tanulmánnyal segítünk a kommunikációs aktivitásaid fejlesztésében

Elolvasom

Komoly felajánlások egy komoly helyzetben a KKV szektornak

Komoly felajánlások egy komoly helyzetben a KKV szektornak

Elolvasom

Jó példákról szóló összefoglalónk a Piac és Profiton

Jó példákról szóló összefoglalónk a Piac és Profiton

Elolvasom

Legújabb cikkünk a Digital Hungary címlapján landolt

Legújabb cikkünk a Digital Hungary címlapján landolt

Elolvasom

Kolléganőnk, Rónyai Júlia cikke tarolt az NLC-n

Kolléganőnk, Rónyai Júlia cikke tarolt az NLC-n

Elolvasom

Jó reggelt mindenkinek, Alright-címlapra ébredtünk!

Jó reggelt mindenkinek, Alright-címlapra ébredtünk!

Elolvasom

Ha Gyuri nem volna, mi sem volnánk!

Ha Gyuri nem volna, mi sem volnánk!

Elolvasom

A Terra-Akva börze kommunikációs feladatait is mi látjuk el

A Terra-Akva börze kommunikációs feladatait is mi látjuk el

Elolvasom