Podcast: Szuchy Brigitta alapítónk többek között a PR kommunikációról beszélt
Header white line

X

Podcast: Szuchy Brigitta alapítónk többek között a PR kommunikációról beszélt

Podcast: Szuchy Brigitta alapítónk többek között a PR kommunikációról beszélt

Nagy Gábor marketingpunk, a KKNG podcast szerkesztő-műsorvezetője arról kérdezte alapítónkat, Szuchy Brigittát, hogy mi fán terem a PR kommunikáció az ő értelmezésében, egyáltalán mely cégeknek van értelme PR kommunikációt folytatni, mit és hogyan dolgozik egy PR-es.

 

A podcastból többek között megtudhatjátok, hogy Brigi alapítónk sales szakemberként kezdte pályafutását, az alaptudását később kiegészítette marketinges és PR-es tapasztalatokkal és szemlélettel. „Azt veszem észre, hogy az ügyfelek szeretik, ha olyan emberre bízhatják a pénzüket, aki maga is sales-orientált szemléletű” – hangzik el a podcastban. – „Mindig is nagyon fontos volt számomra, hogy tudatosítsam, soha nem azt a részét képviseltem a sales területnek, amely el akar adni bármi áron, hanem kifejezetten azt szerettem volna eladni, amire szüksége van az ügyfélnek – és nem azt, amiből mondjuk nekem több pénzem származhatna. A csapatommal is úgy kezeljük a ránk bízott pénzeket, mintha a sajátunk volna, és nem megyünk bele felesleges költekezésekbe.”

 

A PR-ügynökség alapítása is felmerült, mint kérdés. Brigi elárulta, hogy a sales-es kezdés után másfél évet töltött egy PR-ügynökségnél, ahol a PR-es szemléletmód, gondolkodás, maga a PR kommunikáció bekúszott a szívébe. „Ahogy telt múlt az idő, kialakult a saját PR-es értékrendem, amelyből már tudtam, hogy ha saját ügynökségem volna, mit csinálnék másképp, mint amit a piacon látok mások példáján. Egy barátommal már régóta terveztük, hogy valami közös projektbe kezdünk, és ezért ketten, Popovics Gyurival alapítottuk meg az Alright brandet.”

 

Természetesen szóba került a COVID és annak hatásai egy induló vállalkozásra, ennek kapcsán Brigi elmondta Nagy Gábornak: „Jelenleg hárman dolgozunk főállásban, hárman félállásban az egyéves Alright-csapatban. Gyurival mindig is úgy gondolkodtunk, hogy addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér, éppen ezért a COVID csak annyira írta felül a terveinket, hogy a nyárra tervezett következő ügynökségi befektetési időszakot elhalasztottuk. Úgy döntöttünk, maradunk, amiben vagyunk, és ez utólag megítélve sikeres döntés volt. Komolyabb vesztség nem ért minket, ennek nagyon örülünk és ezzel elégedettek vagyunk.”

 

Még több izgalmas részletet az indulásról, szakmai véleményt és PR kommunikációs fogást a teljes #016-os hanganyagban hallhattok, amelyet ide kattintva tudtok online meghallgatni vagy letölteni!

2020.09.23.

Vissza a főoldalra

További olvasnivalók:

Komplex PR-projekttel értünk el sikereket építőipari digitalizáció témakörben

Komplex PR-projekttel értünk el sikereket építőipari digitalizáció témakörben

Elolvasom

5 Dudás is elfér PR kommunikációs megbízóink között!

5 Dudás is elfér PR kommunikációs megbízóink között!

Elolvasom

Integrált PR kommunikációs kampányon vagyunk túl Kántorral!

Integrált PR kommunikációs kampányon vagyunk túl Kántorral!

Elolvasom

Sikeres PR kommunikációs kampányt zártunk a Tulipán Csoporttal

Sikeres PR kommunikációs kampányt zártunk a Tulipán Csoporttal

Elolvasom

Ügynökségünk látja el Pál Péter énekes menedzseri tevékenységét

Ügynökségünk látja el Pál Péter énekes menedzseri tevékenységét

Elolvasom

Újhullámos toborzásról szólt a 2020-as évünk vége

Újhullámos toborzásról szólt a 2020-as évünk vége

Elolvasom

Patkányveszélyről másképp: eredményes sajtókampányt zártunk le

Patkányveszélyről másképp: eredményes sajtókampányt zártunk le

Elolvasom

Kollégánk novellája megjelent a Népszavában!

Kollégánk novellája megjelent a Népszavában!

Elolvasom

Taroltak a beszámolóink az új Prince of Persia VR szabadulószoba játékról

Taroltak a beszámolóink az új Prince of Persia VR szabadulószoba játékról

Elolvasom

A Menedzsment Fórum is ajánlja a kommunikációt segítő tanulmányunkat

A Menedzsment Fórum is ajánlja a kommunikációt segítő tanulmányunkat

Elolvasom

Letölthető tanulmánnyal segítünk a kommunikációs aktivitásaid fejlesztésében

Letölthető tanulmánnyal segítünk a kommunikációs aktivitásaid fejlesztésében

Elolvasom

Komoly felajánlások egy komoly helyzetben a KKV szektornak

Komoly felajánlások egy komoly helyzetben a KKV szektornak

Elolvasom

Jó példákról szóló összefoglalónk a Piac és Profiton

Jó példákról szóló összefoglalónk a Piac és Profiton

Elolvasom

Legújabb cikkünk a Digital Hungary címlapján landolt

Legújabb cikkünk a Digital Hungary címlapján landolt

Elolvasom

Kolléganőnk, Rónyai Júlia cikke tarolt az NLC-n

Kolléganőnk, Rónyai Júlia cikke tarolt az NLC-n

Elolvasom

Jó reggelt mindenkinek, Alright-címlapra ébredtünk!

Jó reggelt mindenkinek, Alright-címlapra ébredtünk!

Elolvasom

Ha Gyuri nem volna, mi sem volnánk!

Ha Gyuri nem volna, mi sem volnánk!

Elolvasom

A Terra-Akva börze kommunikációs feladatait is mi látjuk el

A Terra-Akva börze kommunikációs feladatait is mi látjuk el

Elolvasom