Újhullámos toborzásról szólt a 2020-as évünk vége
Header white line

X

Újhullámos toborzásról szólt a 2020-as évünk vége

Újhullámos toborzásról szólt a 2020-as évünk vége

Az év végére egy kisebb volumenű, annál specifikusabb projektet is beiktattunk. A Joblinken nevű toborzási applikáció üzemeltetőjével megvizsgáltuk, milyen toborzási trendek várhatók az idei évre, és hogy a vállalatok hogyan készülhetnek fel eredményesen a közeljövő kihívásaira. A PR kommunikációs együttműködésünk célja a szakértői pozícionálás, eszköze a szűk körű sajtókommunikáció volt.

 

A sok kihívás mellett szép számmal hozott számunkra új lehetőségeket is a 2020-as év. Közülük több szakmailag a szívünkhöz közelálló, izgalmas projekt volt. Egyikük, a Nordconn által piacra dobott Joblinken nevű toborzó applikációhoz kapcsolódó együttműködés a tavalyi évvel együtt ért véget.

 

„A csapatból többen foglalkoztunk már munkáltatói márkaépítéssel, belső és HR kommunikációval, ennek köszönhetően már meglévő szakmai rálátással ültünk neki a megfelelő PR kommunikációs megoldás kidolgozásának” – fogamaz alapítónk, Szuchy Brigi. – „Egy kifejezetten vállalati döntéshozóknak szóló, specifikus, minőségre és nem mennyiségre törekvő sajtókampányt folytattunk le eredményesen, a Joblinken szakértőivel közösen.”

 

 

Az általános ismertség növelésének a sajtókommunikáció fontos mérföldköve

 

Egy bevezetés alatt álló, fiatal márka kapcsán elsődleges kommunikációs feladat, hogy a termékismeret átadásával, piaci relevanciájával és a termék mögött állók szakértelmének bemutatásával megismertessük a termék célcsoportját. A Joblinken esetén ez HR-szakembereket, a céges munkáltatói márkaépítés felelőseit, tágabb értelemben a vállalati döntéshozókat jelentette.

 

A gondolkodásunkhoz kapcsolódóan Brigi hangsúlyozza: „Az Alright Communications csapaton belül egyetértünk abban, hogy a jó hírnév építése során elengedhetetlen a harmadik (azaz nem a márka saját, nem a fogyasztói, hanem független, külső) felektől érkező, a márkára vonatkozó meglátások, tartalmak generálása. Ettől válhat hitelessé egy márka – hogy az, akinek nem érdeke valamiképpen beszámolni róla, hogyan és miként teszi meg. Ebben a fontos aspektusban a sajtó jó partner, akinek a márka oldaláról a munkáját megkönnyítendő, kiegészítendő informatív, olvasói érdeklődésére számot tartó tartalmat biztosítunk.”

 

Az együttműködés keretében olyan felületeken foglalkoztak a Joblinknen tartalmával, mint a HRPWR, a Marketing&Media Online, a Menedzsment Fórum, a Digital Hungary – de még a Propeller.hu is átvette az anyagot!

2021.01.08.

Vissza a főoldalra

További olvasnivalók:

Komplex PR-projekttel értünk el sikereket építőipari digitalizáció témakörben

Komplex PR-projekttel értünk el sikereket építőipari digitalizáció témakörben

Elolvasom

5 Dudás is elfér PR kommunikációs megbízóink között!

5 Dudás is elfér PR kommunikációs megbízóink között!

Elolvasom

Integrált PR kommunikációs kampányon vagyunk túl Kántorral!

Integrált PR kommunikációs kampányon vagyunk túl Kántorral!

Elolvasom

Sikeres PR kommunikációs kampányt zártunk a Tulipán Csoporttal

Sikeres PR kommunikációs kampányt zártunk a Tulipán Csoporttal

Elolvasom

Ügynökségünk látja el Pál Péter énekes menedzseri tevékenységét

Ügynökségünk látja el Pál Péter énekes menedzseri tevékenységét

Elolvasom

Patkányveszélyről másképp: eredményes sajtókampányt zártunk le

Patkányveszélyről másképp: eredményes sajtókampányt zártunk le

Elolvasom

Kollégánk novellája megjelent a Népszavában!

Kollégánk novellája megjelent a Népszavában!

Elolvasom

Podcast: Szuchy Brigitta alapítónk többek között a PR kommunikációról beszélt

Podcast: Szuchy Brigitta alapítónk többek között a PR kommunikációról beszélt

Elolvasom

Taroltak a beszámolóink az új Prince of Persia VR szabadulószoba játékról

Taroltak a beszámolóink az új Prince of Persia VR szabadulószoba játékról

Elolvasom

A Menedzsment Fórum is ajánlja a kommunikációt segítő tanulmányunkat

A Menedzsment Fórum is ajánlja a kommunikációt segítő tanulmányunkat

Elolvasom

Letölthető tanulmánnyal segítünk a kommunikációs aktivitásaid fejlesztésében

Letölthető tanulmánnyal segítünk a kommunikációs aktivitásaid fejlesztésében

Elolvasom

Komoly felajánlások egy komoly helyzetben a KKV szektornak

Komoly felajánlások egy komoly helyzetben a KKV szektornak

Elolvasom

Jó példákról szóló összefoglalónk a Piac és Profiton

Jó példákról szóló összefoglalónk a Piac és Profiton

Elolvasom

Legújabb cikkünk a Digital Hungary címlapján landolt

Legújabb cikkünk a Digital Hungary címlapján landolt

Elolvasom

Kolléganőnk, Rónyai Júlia cikke tarolt az NLC-n

Kolléganőnk, Rónyai Júlia cikke tarolt az NLC-n

Elolvasom

Jó reggelt mindenkinek, Alright-címlapra ébredtünk!

Jó reggelt mindenkinek, Alright-címlapra ébredtünk!

Elolvasom

Ha Gyuri nem volna, mi sem volnánk!

Ha Gyuri nem volna, mi sem volnánk!

Elolvasom

A Terra-Akva börze kommunikációs feladatait is mi látjuk el

A Terra-Akva börze kommunikációs feladatait is mi látjuk el

Elolvasom