A kiterjesztett valóságban nyomozott Kántor, a legendás magyar négylábú detektív a Ferencvárosban – mi pedig elkísértük, és jelentős figyelmet generáltunk neki! Ilyen is lehet egy integrált PR kommunikációs kampány!
A nyarat az AR/VR technológiai megoldásokat szállító csapat, az ARcheo Group megbízásából készített integrált PR kommunikációs kampányunkkal indítottuk. A tehetséges fiatalok a IX. kerületi Önkormányzat által kiírt Public Art pályázaton győztes pályázatukat, a részben virtuális, részben fizikailag megjelenített interaktív kiállításukat szervezték meg a ferencvárosi Madaras József téren. A kapcsolódó valamennyi kommunikációs feladatot az Alright Communications csapatával végeztük, a munka során jelentős közösségi média figyelmet és 20 db sajtómegjelenést generáltunk.
Alig ismert technológia egy jól ismert nyomozóval karöltve
„Izgalmasan vegyültek a kihívások és az adottságok a Kántor, nyomozz! projekt során” – fogalmaz alapítónk, Szuchy Brigitta. – „Mivel a kiterjesztett valóságban (AR) megjelenő nyomozó kutya még mindig újszerű technológiai megoldásnak tekinthető, az átlagembereknek nincs tapasztalata az AR-hez kapcsolódóan, különösen fontos feladatot jelentett, hogy egyszerűen, érhetően kommunikáljunk a nyomozás pontos menetéről. Továbbá az ARcheo Group applikációfejlesztő csapatának határozott művészi koncepciója alapján állt össze az interaktív kiállítás, amelynek keretében a legendás detektíveb már ismert kalandjait élhették át a helyszínre látogatók. Ezt a művészi megközelítést külön kihangsúlyoztuk a kommunikációban, ezzel a vidám családi programnak érhetővé vált a maga mélysége, tartalmassága.”
Klasszikus PR megoldásokat vegyítettünk kreatív közösségi média tartalmakkal
Az integrált PR kommunikációs kampány célja az volt, hogy minél többek vegyenek részt a ferencvárosi helyszínen az interaktív kiállításban. Ennek érdekében három fő eszközt vetettünk be. Egyrészt sajtókampányt folytattunk, 20 db sajtómegjelenést generáltunk vegyesen, online újságok felületein jelent meg a közleményünk, tévés és rádiós interjúkat szerveztünk. Olyan orgánumok tudósítottak a Kántor, nyomozz! interaktív kiállításról, mint a Velvet, Funzine, Szeretlek Magyarország, ATV, Life TV, Petőfi TV, Manna FM és Spirit FM.
A sajtókampánnyal párhuzamosan kreatív közösségi média tartalmakat, grafikai megoldásokat alkalmaztunk, külön Facebook eseményt hoztunk létre, ahol a kiállításhoz kapcsolódó feladványokat adtunk meg a látogatóknak, nyereményjátékot szerveztünk.
Szuchy Brigitta emellett egy másik klasszikus PR megoldásról is beszámol: „a kampány harmadik lábát a partneri kommunikáció jelentette. Felhívtuk a kerületi érdekgazdák figyelmét a programlehetőségre, arra kértük őket, osszák meg a saját közösségükkel, így pl. a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is segítette a kiállítás hírének terjedését.”
Imádtuk ezt a projektet! Veled mikor csinálunk pénzt?
2021.06.20.